Az örök csendesség, a táncoló gyertyafények

Az örök csendesség, a táncoló gyertyafények

Az idejét nem tudnám megmondani, mikor tartózkodtam az évnek ezen szakaszában a szülővárosomban. Valahogy mindig, minden mást fontosabbnak tartottam, ami némi kivetnivalót ébreszt a lelkemben.

A piac emberekkel tömött, virágokkal és mécsesekkel zsúfolt standjai között állok. Karomon az a két csokor krémszínű virág, amelyet az imént nagymamámmal vásároltunk. Hirtelen felindulásból az orromhoz emelem őket és megérzem gyerekkorom egyik fájdalmas, könnyes arcokkal teli emlékeit idéző illatát. Eljött a halottak napja és nekem hiányzott. Hiányzott, hogy ott legyek, ahol lennem kell. Hiányzott, hogy érezzem a pillanatnyi csendet. Hiányzott, hogy megálljon a mindennapi élet és engedjem, hogy legördüljön az arcomon az a könnycsepp áradat, amelyet éveken át nem hagytam eleredni. Continue reading “Az örök csendesség, a táncoló gyertyafények”