Levetkőzött szokások – 2. rész

Úgy gondoltam, a következő bejegyzésem legyen most egy kis könnyed leírás, mely folytatása annak, hogyan is formálódok, mind testileg, lelkileg és szellemileg az idegen földön töltött hónapok alatt. Az előzőekben kitértem a smink használat leredukálására, szót ejtettem a magassarkú cipők rémálmáról, azaz a kifejezetten meredek macskaköves toszkán utcákról, valamint a kávé függőségem tompításáról. Továbbá természetesen az olasz nyugodtság eléggé ragályos tud lenni, aminek köszönhetően sikeresen napról napra megszabadulok az otthon szerzett mágneses képességemtől, melyel úgy vonzottam magamhoz a stresszt, ahogy a csupros méz Micimackót.

Az embert, ahogy külső behatások érik reflexszerűen reagál azokra. Berögzült viselkedéssel próbál egy-egy szituációban helyt állni, új kihívásokra stratégiákat gyártani. Nekem ez a sok-sok év, amit a világra jöttöm óta igyekszem tanulásra fordítani, soha nem volt még annyira jövedelmező, mint most. Talán a felnőtté válás vagy az egyedüllét teszi, de úgy érzem sikerül egyre inkább rátalálnom arra az énemre, aki mindig is bennem volt felfedezetlenül. Ugyanakkor, mint egy normális emberi lénynek a szeretteim támogatására nekem is szükségem van, épp úgy, ahogy ők is számítanak rám. A több száz kilóméternyi távolság megtanított az őszintébb és örömtelibb ölelésekre, a boldogságtól ragyogó mosolyom felvillantására, valamint annak a szeretetnek a tényleges megélésére, amely bármely összetartó családot jellemezni tud. Nem kell rögtön azt hinni, hogy eddig hamiskásak lettek volna az öleléseim, vagy éppen a mosolyom. Csupán többször fordult elő velem, amíg otthon laktam, hogy nem úgy reagáltam a jelenlétükre vagy a segítségükre, mint ahogyan az illendő lett volna.

Másokkal és saját lényünkkel való kapcsolatunk meghatározó, de leginkább romboló hatású pontja lehet a különféle közösségi oldalak használata is. Természetesen tisztelet a kivételnek hiszen egy üzleti profilnak nem lehet akkora hátulütője, mint a magánszféránk megosztásának. Én éppen ezért 100%-os magabiztossággal merem kijelenti, hogy amióta évente nagyjából 4 alkalommal lépek fel a facebook oldalamra, minden sokkal könnyebbé vált. Hogy őszinte legyek hiányoznak a régi szép idők, amikor minden közelebbi hozzátartózom és barátom fejből tudta egymás születésnapját és nem egy, a honlap által küldött értestés miatt kívántak minden jót az illetőnek. Eltűnik az emberek személyisége, egyesek átesnek a ló túloldalára és már ők maguk sem tudják, mit jelent a magánélet. Jönnek a versengések, a trágár szavak használata a híroldalon és a saját egyénünk lejáratása. Nem beszélve a társadalmi különbségek hatalmas szakadékká való módosulásáról. Sajnos legtöbb esetben egy-egy fotó már nem arról szól, hogy megörökítünk egy csodálatos pillanatot és mennyire természtes, könnyed mindenki mosolya. Nem. Manapság fontosabbak lettek a márkák feltüntetése és az éppen felkapott hely “szponzorálása”. Ilyenkor sokan elfelejtik, hogy sosem a cimke a lényeg, hanem a viselője. Tény és való, hogy vannak pozitívumai ezen oldalaknak, de ezek miatt közel sem kell éjt nappallá téve az interneten lógni. Elegendő addig nézegetnünk, amíg nem sínyli meg se egy kapcsolatunk, se a személyigésünk.

Az életünk lendületéhez inspirációra van szükségünk, amik bármikor, bárhol, bármekkora mennyiségben ránk találhatnak. Csakhogy az inspirálódás nem annyival jár, hogy elkönyveljük magunkban az általunk kifejlődött gonodolatokat, ötleteket, majd ugyanúgy csendben visszaülünk szépen a popsinkra. A kreatív embereket nem azért hívjuk kreatívnak, mert a fejükben léteznek olyan gondolatok, amik esetleg másokéban nem. Egy apró “csoda” különbözteti meg őket a többiektől. Abból, ami megszületett az elmélyükben, képesek és mernek tárgyakat, szavakat, képeket, hangokat alkotni az egyéni érzékükkel. Meglehet, hogy félnek mások véleményétől, de nem félnek lépést tenni, azért, amiről tudják, hogy közelebb hozza őket a valódi lényükhöz. Nekem az utóbbi időben rengeteg inspirációra volt szükségem, hogy ismét gép elé tudjak ülni és szavakat mondatokká, majd egy egységes szöveggé formálni. Amikor valakinek nem szándéka kitűnni, de mégis valamilyen módon egyedibb lesz a tömegnél, mindig fogják érni ellenszenves, sértő megjegyzések. Ennek dacára csak azért is fel kell emelni a fejünket és csinálni, amit szeretünk. Mert mi tudjuk a legjobban mire van szükségünk és nem mások fogják helyettünk eldönteni. Szép magyarsággal szólva megtanultam kihúzni a fejemet a homokból és ezentúl igyekszem több időt szentelni arra, ami boldoggá és kreatívvá tett és tesz.

Habár a lélek tartja össze az én-t, nem elég csupán a lelki megújulásra összpontosítani. A test és a lélek egyek, következésképpen mind a kettőre egyaránt kell ügyelnünk. Számomra a testi megújulást a lassan 3 hónapja tartó tudatos testmozgás jelenti, ami a kardió azaz futás, jóga és a domborulatokat formázó gyakorlatok kombinálását jelenti. Ennek a témának egy külön bejegyzést szentelek, így itt most abba is hagyom ennek az új szokásomnak taglalását.

Úgy érzem ez a szokásokról szóló kis leírás közel sem ért a végéhez, így mindenképpen számíthattok folytatásra. Mára viszont ideje egy kicsit felállnom és megmozgatnom a testemet is…

Kellemes és szép hétvégét mindenkinek,

Gréti

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s