Egy csipetnyi olasz konyha

Bevallom nem vagyok egy konyhatündér, noha nem azért, mert nem szeretek főzni. Inkább úgy mondanám, hogy nekem a sütés az, ami jobban kézre áll. Imádom bekeverni a különféle torta és muffin alapokat. Nézni őket, ahogy felemelkednek és aranybarnára sülnek a sütő melegében. Minden édességem elkészítésekor igyekszek egy kis kreativitást is belevinni az alkotásba. Talán nem sikerül olyan profin kidekorálni őket, mint egy cukrásznak, de mégsem vagyok csalódott. Úgy szépek, ahogy vannak. A főzésben, ugyanakkor ezt a fajta lazaságot sosem tudtam elérni. Az “akkor sem fogok főzni” mondatom mögött megint csak lapult egy kicsi a maximalizmusomból. Akárhányszor próbálkoztam eddig vele, rágörcsöltem, mert a fejemben megvolt a kép és az íz is, ami igazából mindig jobban hasonlított egy extravagáns éttermi fogáshoz, mint egy egyszerű, de ízletes házilag készített ételhez. Tehát, úgy gondoltam, ha már nem tudom jól csinálni, inkább nem is csinálom. De mint azt szokták mondani, a szükség nagy úr, ami az én esetemben most valóban azzá vált. Meglepő módon nagy változás történt ez ügyben. Szinte oda se figyelek és már készen is van az étel, ami persze jóízű is. Egy percig nem gondolkozom azon, hogy miből mennyit és mit, hogyan.

Persze azért volt más okom is arra, hogy eddig ne gyakoroljam ezt a tudományt. Mostanáig vagy nem voltam annyira rászorulva, hiszen ott volt a házi koszt, vagy jobb volt olyanra bízni, aki igazán jól csinálta. Persze bátyám szavajárásával, egy harmadik lehetőségem is volt, mégpedig, hogy nem is volt szükségem ilyesfajta táplálékra, hiszem én a fotoszintézisre is képes voltam. Továbbá valamiért mindig azt vallottam, hogy a főzésben a férfiak a legjobbak. Legyen otthon a nő bármennyire is házias, egy férfi főztje, ha tényleg ért hozzá és szívvel csinálja, mondhatni verhetetlen. Félreértések elkerülése végett leszögezem, hogy imádom anyukám és nagymamám főztjét és nehéz nélkülük az élet – jobban is mint hinnék – , de már van olyan étel, amit a bátyám jobban készít el, mint ők. A másik felem is elég ügyesen forgatta a fakanalat, ha épp el voltam foglalva a tanulással és a gyomrom hangosan korogva figyelmeztette, hogy magán kívül inkább valami finomabbat emésztene tovább. Mert persze sokszor, ha más nem figyelt rám, én még arról is elfeledkeztem, hogy aznap semmilyen táplálék nem került belém.

Ugyan az itteni egyetemen, számomra meglepő, de van rendes, igazi, sulis menza, mint általános iskolában, mégis elkezdtem otthon főzni. Életem talán első levesét készítettem el és tudom, hogy nem nagyon illik ilyet mondani a saját  főztömre, de isteni finom lett. Az országot nem meghazudtolva olasz Minestrone levest csináltam a múlt hétvégén. Imádom a zöldségeket, de a levest még inkább. Sőt, ha a kettő együtt van, jobbat nem is kívánhatnék magamnak ebédre.

A receptet, hogy őszinte legyek, valahol az internet dzsungelében találtam, de a pontos weboldalra nem emlékszem. Azt hiszem, ez pont az a leves, aminél teljesen szabad kezünk van a hozzávalók kiválasztásában és a felaprításuk módjában. A lényeg, hogy zöldség legyen benne, méghozzá jó sok. Én személy szerint sárgarépát, zellert, zöldbabot, cukkinit és konzerves borsót használtam. Egy kis extraként gombát is tettem hozzá.

IMG_2583

Az előkészületek közben egy különleges kis teremtésre is rátaláltam a gombahalom alatt, ami csak még ízletesebbé tette az ételt.

IMG_2592

Azt olvastam, hogy egyes régiókban paradicsompürével, masokban anélkül készítik. Sőt tészta sem mindig, minden háztartásban kerül bele. Én, most, úgy döntöttem mindkettővel kipróbálom egyszerre.

Talán az egyetlen, amire ennél a levesnél figyelni kell, hogy melyik hozzávalót, mikor adjuk hozzá, hisz nagyjából mindent az elején egy 10 percig párolunk az olívaolajon megpirított hagymával. De például a kész borsónak nem kell pár perc se, hogy átvegye a levesből az ízeket, így azt utolsóként adjuk hozzá.

IMG_2598

IMG_2602

A fűszerezése se lehetne egyszerűbb, mint só, bors, bazsalikom és oregánó, egy gerezd összetört fokhagymával. Végül lassú tűzön hagyni kell, hogy minden íz szépen összeforrjon és voilá, kész is a teljesen egyszerű, de nagyszerű Minestrone leves.

IMG_2615

Bár csak egy emberre főztem, az adagokkal annyira nem fukarkodtam, hogy 3 napig bőven elég volt első fogásnak ebédre vagy esti lélekmelengetőnek egy film mellé.

Ma se vesztegettem sokáig az időmet, hiszen nem, hogy már elkészült, de meg is ettem az ebédemet. Ugyan mostanában nem nagyon szabadna bármilyen tésztafélét fogyasztanom, azért a hűtőben várakozó darált húsból mégse csinálhattam mást, mint ragu alla Bologneset. Amit meg egyszerűen bűn nem spagettivel enni.

Az előző hetekben sok minden mást is összedobtam a fő étkezésekhez, úgyhogy hála Istennek, megnyugodhatok, hogy jó háziasszony lesz belőlem és finom ételekkel várhatom majd a családomat. Talán később olyan leszek, mint egy igazi olasz Mamma, aki egyfolytában csak főz és eteti a gyerekeit.

Szép hétvégét,

Gréti

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s